Napkelet - Amit Klebelsberg életművéből elhallgattak

100 éve alapította meg a Napkeletet, e mérföldkőnek számító irodalmi folyóiratát Klebelsberg Kunó. Életművéből ma már „csak” ez számít tabunak, holott géniuszok sora alkotott a Napkeletben. A kultuszminiszter Tormay Cécile-t kérte fel, hogy legyen az újonnan indítandó, konzervatív irodalmi újság szerkesztője. Jelentősége a Nyugat folyóiratéhoz mérhető, ám annak szellemisége ellen lépett fel, s már címében is tudatos szembefordulást jelent a Nyugattal, ezért tették indexre 1945-ben!

De miért van máig ott?

Erre keressük a választ a 100 esztendős Klebelsberg Napkelet folyóirata, címmel. A négy részből álló programsorozatunk második pódiumbeszélgetésének témája:  “1918-1919 Trianon és ami utána következik.” A vörös emigráció, a Napkelet alapítása, történelmi szükségszerűsége. Herceg Ferenc, Malyusz Elemér, Révay Mór Jánosné, Szekfű Gyula, Tormay Cecile és a közízlés: “Aranytól Adyig”.

Dézsy Zoltán beszélgetőtársai: Domonkos László, Hantó Zsuzsa, Köő Artúr, Takaró Mihály.

Felvétel az eseményről

Előadóink
5 fő
Domonkos László magyar író, újságíró, televíziós szerkesztő.
Irodalomtörténész, tanár, publicista, a magyar irodalom nemzeti szemléletű értelmezésének képviselője.
Esemény infó
Időpont
2023. 10. 13. 18:30

Helyszín
Budapest - Astoria
Budapest
Kossuth Lajos u. 17.

Facebook esemény
Szeretnél értesülni a soron következő eseményünkről?
Kérjük, iratkozz fel, hogy időben értesítést kaphass!